Mától makett parádé a Közlekedési Múzeumban.

Autó makett a Közlekedési Múzeumban
Autó makett a Közlekedési Múzeumban

II. Makettező Gála című kiállítás.

Ma nyitott és egy hónapon át tekinthető meg
a 2009-es év legszebb makettjeit felvonultató kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.

Rendező: A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Repülés Baráti Köre

A kiállításon olyan mérethű harci járművek, katonai és polgári repülőgépek, gépkocsik és hajók makettjei láthatóak, amelyekkel alkotóik már bemutatkoztak a hazai, vagy éppen külföldi versenyeken és kiállításokon. A szakmai zsűri ebből a körből válogatta ki 2009 legszebb makettjeit, és tárja most a budapesti nagyközönség elé. A több száz modell és dioráma a repülés történetének minden fejezetét felöleli, hihetetlen pontos maketteket láthatnak a látogatók, a kétfedelű repülőgépektől kezdve a Millennium Falconig.

A II. Makettező Gála kísérő kiállítása Szokol Tibor 53 db repülési témájú festményének bemutatása. A világ repülési múzeumaiban egyre népszerűbbek a hasonló képek, amelyeken keresztül,  – és ez igaz az itt látható képekre is – a repüléstörténet megelevenedik.

A kiállítás 2010. február 4 és március 6-a között tekinthető meg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.

A kiállítás helye: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban.

Budapest, XIV. kerület, Városligeti krt. 11.

Azon vasútmodellezőknek is ajánlom akik a terepasztalukon teljes környezetet szeretnek megvalósítani.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum weblapja.

( Fotó: Közlekedési Múzeum)

Makett kiállítás a Közlekedési Múzeumban
Makett kiállítás a Közlekedési Múzeumban